Így csináld!, Inspirációk

Oktatótermi szekrényünk megújulása

Az új oktatóterembe szerettünk volna egy szekrényt, amibe minden belefér és elsősorban szemléltethetjük rajta a bútorfestés néhány technikáját is. Szerencsénkre nem kellett sokáig keresgélnünk, mert a családban találtunk egy régi, 60-as évekbeli politúrozott, lakkozott, eléggé viharvert szekrényt.

Először portalanítottam, utána kevés mosogatószeres vízzel zsírtalanítottam, megtisztítottam a szekrényt, majd az ajtajait leszereltem. Az apróbb felületi hibákat, lyukakat fakittel javítottam, majd két óra száradás után a javított felületet egyenletesre csiszoltam.

Ezeknél a típusú bútoroknál a festés előtt HH bútorlakkal kell kell lezárni a felületet, mert ha nem így járunk el, hiába festjük akár 2-3 rétegben, a felület át fog vérezni az úgynevezett tanninok miatt és foltos lesz.
Tehát először lelakkoztam az ajtót és a szekrényváz mindazon részét, amit leakartam festeni, amelyen eredetileg fényes felület volt.

Gondoltam feldobom egy kicsit ezt a hatalmas ajtót, ezért díszléccel díszítem. Pontosan kimértem a helyüket, majd egy kis fűrészelés és csiszolgatás után ráragasztottam a léceket az ajtóra.

Kiválasztottam egy egyszerű 3D stencil sablont és középre elkészítettem a virágmintát, majd végre elérkezett a várva várt festés ideje. A HH vintage krétafesték Párizs szürkéjét választottam alapszínnek.

Ezután a Budapest kék, a menta, a jégkék és a piszkos fehér színeket használva, ombre technikával született meg a végeredmény. Végül szárazecset technikával antikoltam, majd a felület lezárására a nyomás- és ütésálló HH selyemfényű bútorlakkot használtam.

A másik két ajtót is az imént felsorolt alapszínekkel festettem, Piszkos fehérrel világosítva a Mentát és a Budapest kéket, hogy színvilágában a három ajtó passzoljon egymáshoz, de mégse legyen ugyanolyan.

A felső, lenyíló ajtóra a Budapest kéket használtam a stencil minta felhordására, a kétszárnyú ajtónál szintén a Budapest kéket világosítottam Piszkos fehérrel.

Miután elkészültem az ajtók lefestésével, maga a szekrény festése következett. Az oldalát és elejét Santorini kékkel, a lábazatot Mentával festettem. A Santorini kék száradása után, a plasztikusabb hatás elérésére egy kicsit sötétebb kéket is kikevertem és ezzel az árnyalattal nagyobb életet leheltem a szekrénybe. Az üveges része felül pedig Jégkék és Fáradt zöldet kapott.

Az üveges rész hátoldalára maszkoló szalag segítségével különböző színű csíkokat festettem.(Chabby chic rózsaszín, Zöldbanán és Budapest kék). Végül szárazecset technikával antikoltam, majd lakkoztam a bútort.

Nekünk és az oktatásokon résztvevőknek is nagyon tetszik és nagy hasznát vesszük a bútorfestő workshopokon is! Megérte a sok fáradtságos munka!

A bútorgombok még várják, hogy felkerüljenek helyükre.

A bejegyzésben található technikákat bútorfestő workshopjainkon megtanulhatják a résztvevők.

Vélemény, hozzászólás?