Oktatás

Beszámoló az augusztus 11-i haladó bútorfestő workshop-ról

Augusztus 11-én haladó bútorfestő tanfolyamot tartottunk, amelyen négy kedves hölgy vett részt, akik már korábban az egyik kezdő bútorfestő oktatásunkra eljöttek. Nyilván ez is borítékolta, hogy ismét egy remek, barátias hangulatú bútorfestő foglalkozáson vagyunk túl.

Az oktatás keretében elsőként egy mindenkinek előre levágott bútorhátlapon gyakoroltuk a díszlécek kimérésének, vágásának, csiszolásának és rögzítésének technikáját, valamint beszéltünk a 3D-s díszítési lehetőségekről. Megtanultuk a 3D stencilezést, amellyel a leendő  díszléces szekrényajtó imitáció közepét díszítettük, majd félretettük száradni a Layered technika gyakorlásához.

Ezt követően a hallgatóknak megmutattuk a Bermuda Blending technika mikéntjét, amelyet az általunk biztosított natúr fadeszkákon gyakoroltak.
Természetesen nem maradt el a 3D tollal való mintázás és az arany füstpehely használatának elsajátítása sem.
Ez után egy újabb üres bútorlapon ismertettük az ún. Ombre technika „trükkjét” és a résztvevők is próbálták, megcsinálták a színátmenetes (Ombre) technikát.
Végül, de nem utolsó sorban az előzőleg díszléccel és 3D stencillel díszített, megszáradt bútorhátlapot Layered (réteges festés) technikával festettük le és a sarkok különböző színnel való megkoptatásával, sötét waxos antikolással és egyéb módszerekkel kissé bohém stílust értünk el.
Augusztus lévén,  témának a levendula színeit választottuk. Érdekes volt látni, hogy ugyanazon színek használata ellenére a hatás mindenkinél kicsit más lett és mennyire megmutatkozott a festett tárgyon mindenki egyénisége.
Ha kedvet kaptál a haladó bútorfestő tanfolyamhoz, várunk Téged is a következőn, melynek időpontja szeptember 8-a lesz!

 

Szeretettel,

Hegedűs Viki és Horváth Kriszti

Vélemény, hozzászólás?