Bútorfestés alaptechnikák 2.

Festünk, visszacsiszolással és a waxokkal antikolunk, színátmeneteket (ombre) festünk, 3D mintázunk.

  • Festünk a szuper HH krétafestékkel! Ha még nem használtad, akkor kipróbáljuk együtt, hogyan tudunk a lágy, sűrű, jól terülő és fedő festékkel festeni, hogy ebben ne legyen bizonytalanság a későbbiekben.
  • A síkból kiemelkedő, térbeli, vagyis 3D mintát viszünk fel a felületre. Itt pontosan elmondom hogyan, milyen anyagokkal tudsz 3D mintázni, és azt hogyan tudod színesben felvinni, vagy a felvitel után megszínezni.
  • A sötét és világos waxokkal antikolunk, vagyis öregítjük a felületet. Megmutatom, hogyan dolgozz együtt a két bútorwax-szal, mivel vidd fel, hogyan csináld.
  • Majd egy másik mintán kipróbáljuk a visszacsiszolásos antikolást is. Igen, az az antikolási módszer, amikor a legfelső festékréteget megcsiszoljuk és alóla visszaköszön egy másik színű festék, vagy az eredeti felület. De hogyan csináljuk ezt úgy, hogy a lehető legkevésbé legyen megerőltető, és a lehető legkevesebb porral járjon? Illetve, hogy oldjuk meg azt, hogy ne csiszoljuk túl, hanem csak az alatta lévő festék jöjjön elő, ne az eredeti felület? Na ennek is elmondom a titkát, megmutatom, megcsináljuk a workshoppon, hogy a későbbiekben ne hibázz! 😊
  • Majd a végén egy másik deszkán megmutatom hogyan tudsz ombre stílusban festeni, vagyis, hogyan csinálj színátmeneteket a bútoron úgy, hogy az egyes színek között ne legyenek éles határvonalak.

A workshop-hoz szükséges eszközök, amelyeket mind hazavihetsz majd:

  • 2 db  110 ml-es vagy 4 db 25 ml-es HH Krétafesték, lehetőleg jó kontrasztos színekben
  • 2 db 10-es kerek ecset
  • 1 db 1-es szimpla lapos ecset
  • 1 db 250 g-os HH 3D Paszta
  • 1 db japán spatula
  • 1 db szabadon választott 3D stencil (S vagy HM)
  • 1 db 100 ml-es HH Világos Bútorwax
  • 2 db 16*32 cm-es és 1 db 12,5*12,5 cm-es fatábla, amin begyakoroljuk a technikákat.

A termékcsomag pontos tartalmát a helyszínen tudod majd kiválasztani.

AJÁNDÉKba adom, hogy kipróbálhasd:

Ezeken felül szükségünk lesz a workshopon egy kis HH Sötét vagy Barna bútorwaxra, és egy kis fehér festékre. Ezt nem szükséges megvásárolnod, hanem a workshopon használhatsz az enyémből, ezt ajándékba kapod tőlem. 😊

Folytasd otthon, minden eszközöd meglesz hozzá!

Mivel az összes anyagot hazaviheted,

  • így a megmaradt festékekkel és a wax-szal otthon még legalább 2 négyzetméternyi felületet, vagyis kb. 2 széket át tudsz festeni.
  • Az ecseteket és a stencilt még számtalanszor tudod használni,
  • és a HH 3D Pasztával is még több helyre vihetsz fel térből kiemelkedő mintát. 😊
  • A workshopon mindösszesen a három fatábla egyik oldalát használjuk fel, a megtanult technikákkal közösen díszítjük ki. A másik oldalakon otthon még gyakorolhatsz, elkészítheted kedved szerint.

A workshophoz szükséges termékcsomag ára: 14.990 Ft
Az ár tartalmazza a teremhasználatot is.
A tudás átadása ingyenes.

Mivel mindent hazaviszel, ezért természetesen a csomag tartalmától eltérhetsz! Vagyis, ha már van otthon egy kiszemelt átfestendő bútorkád, és nagyobb méretű stencilre vagy nagyobb mennyiségű festékre lenne hozzá szükséged, akkor a csomag tartalmát felfelé megváltoztathatod és az árkülönbözetet a helyszínen rendezni tudod.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ha jelentkeztél, mi foglaljuk a helyed, és ha mégsem tudsz eljönni, a csomag árát visszaadni nem tudjuk, viszont a csomag tartalmáért bármikor beugorhatsz nyitvatartási időben a boltba, ill. kérésedre postázzuk is, ha szükséges. Ez utóbbi esetben a postaköltség téged terhel.

Hogyan készülj, mit hozz?

– Kényelmes, laza ruhában gyere, amit nem féltesz, ha esetleg festékes lesz!

– Hozz magaddal egy zacskót, amiben az összes anyagot és eszközt, és az alkotásodat is hazaviheted majd a workshop után!

– És amit mindenképp hozz magaddal:

A hajszárítódat!

Na nem azért, mert fodrászképzőt is tartok majd, hanem azért, hogy a száradási időket lerövidítsük! 😊

A workshop helyszíne:
HH festék Shop: 1016 Budapest, Mészáros utca 4.

A workshop időpontja:
2023. május 11. csütörtök 16:00 – 18:00

A workshop időtartama:
maximum 2 óra

A workshop létszáma:
Kiscsoportos, max. 6 fő

Egyéb fontos tudnivalók: 

  • Egy workshop csomag megvásárlásával csak egy fő vehet részt a workshopon.
  • A workshophoz tartozó csomagot a webáruházban tudod megvásárolni, ahol a fizetésnél kérlek válaszd az „előre utalást” vagy az azonnali bankkártyás (Barion) fizetést. Csak így tudjuk előre foglalni a helyed a workshopra.

Erre a workshopra jelentkezni a webáruházban a Bútorfestés alaptechnikák II. workshop csomag megvásárlásával tudsz, amelyet itt találsz:

Olvasd el ezt a cikket, itt még több képet és információt találsz erről a workshopról.

Várlak szeretettel!

Horváth Krisztina

Képek, korábbi Bútorfestés alaptechnikák II. workshopok-ról: