- avagy hogyan vidd fel a szalvétát úgy, hogy azt a hatást keltse, mintha te festetted volna fel a felületre a képet?
Dekupázs felsőfokon
Festünk alapszínt, szalvétatechnikázunk, pittorico technikával tökéletesen összedolgozzuk a felülettel, feliratot transzferálunk és a végén felületet zárunk.
Festünk a szuper HH krétafestékkel! Ha még nem használtad, akkor kipróbáljuk együtt, hogyan tudunk a lágy, sűrű, jól terülő és fedő krétafestékkel festeni, hogy ebben ne legyen bizonytalanság a későbbiekben.
A workshopon két féle, eltérő összedolgozási technikát igénylő szalvéta közül tudsz választani. Az egyiken sűrűbb, apróbb minták és háttérminták vannak, a másikon egyszínű háttér és nagyobb minták.
Megtanuljuk, elmondom, hogyan tudod mind a két stílust tökéletesen felvinni a felületre és összedolgozni azzal úgy, hogy azt a hatást keltse, mintha Te festetted volna fel. Attól függően, hogy melyik szalvétát választod, begyakoroljuk az összedolgozást.
Mind ehhez egy több célra alkalmas anyaggal dolgozunk, így spórolhatsz is, vagyis nem szükséges a dekupázs technikához külön dekupázs ragasztót vásárolnod. 😉 Hogy melyik ez az anyag, megmutatom és kipróbáljuk!
Megmutatom Neked, hogy hogyan tudsz tetszőleges, bármilyen feliratot, mintát felvinni úgy a felületre, hogy olyan legyen, mintha te szabad kézzel festetted volna oda! 😊 – Igen, a képen látható „Bonjour Paris” és „Szép napot!” feliratot nem szabad kézzel festettem fel, viszont én határoztam meg, hogy mi legyen a felirat! 😉
Majd az alkotásunkat HH selyemfényű bútorlakkal szigorúan csepp- és elfolyásmentesen lezárjuk, hogy minél strapabíróbb felületet kapjunk.
A workshop-hoz szükséges eszközök, amelyeket mind hazavihetsz majd:
2 db 110 ml-es vagy 4 db 25 ml-es a szalvétához passzoló HH Krétafesték
2 db 1-es lapos szimpla ecset
3 db hegyes festőecset
1 csomag stencil szivacsecsetszett
1 db szalvéta
1 db HH Gyors Transzferoldat
1 db előre kinyomtatott felirat
1 db 110 ml-es HH Selyemfényű Bútorlakk
1 db 16*32 cm-es fatábla, amin begyakoroljuk a technikát
1 jegyzet, amely tartalmazza az elhangzottakat
A termékcsomag pontos tartalmát a helyszínen tudod majd kiválasztani.
AJÁNDÉKba adom, hogy kipróbálhasd:
A fenti termékeken kívül szükségünk lesz még ezen a workshopon a kép összedolgozásához további HH Krétafestékre vegyes színekben. Ezeket nem szükséges megvásárolnod, hanem a workshopon használhatsz az enyéimből, ezt ajándékba kapod tőlem. 😊
Folytasd otthon, minden eszközöd meglesz hozzá!
Mivel az összes anyagot hazaviheted,
így a megmaradt festékekkel és lakkal otthon még legalább 2 négyzetméternyi felületet, vagyis kb. 2 széket át tudsz festeni.
Az ecseteket még számtalanszor tudod használni,
és a megmaradt transzferoldattal legalább még vagy 30 db hasonló méretű feliratot vihetsz fel bárhová. 😊
A workshopon mindösszesen a fatábla egyik oldalát használjuk fel, a megtanult technikákkal közösen díszítjük ki. A másik oldalon otthon még gyakorolhatsz, elkészítheted kedved szerint.
A workshophoz szükséges termékcsomag ára: 13.990 Ft
Az ár tartalmazza a teremhasználat díját is.
A tudás átadása ingyenes.
Mivel mindent hazaviszel, ezért természetesen a csomag tartalmától eltérhetsz! Vagyis, ha már van otthon egy kiszemelt átfestendő bútorkád, és nagyobb mennyiségű festékre lenne hozzá szükséged, akkor a csomag tartalmát felfelé megváltoztathatod és az árkülönbözetet a helyszínen rendezni tudod.
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ha jelentkeztél, mi foglaljuk a helyed, és ha mégsem tudsz eljönni, a csomag árát visszaadni nem tudjuk, viszont a csomag tartalmáért bármikor beugorhatsz nyitvatartási időben a boltba, ill. kérésedre postázzuk is, ha szükséges. Ez utóbbi esetben a postaköltség téged terhel.
Hogyan készülj, mit hozz?
– Kényelmes, laza ruhában gyere, amit nem féltesz, ha esetleg festékes lesz!
– Hozz magaddal egy zacskót, amiben az összes anyagot és eszközt, és az alkotásodat is hazaviheted majd a workshop után!
– És amit mindenképp hozz magaddal:
A hajszárítódat!
Na nem azért, mert fodrászképzőt is tartok majd, hanem azért, hogy a száradási időket lerövidítsük! 😊
A workshop helyszíne:
HH festék Shop: 1016 Budapest, Mészáros utca 4.
A workshop időpontja: Megegyezés szerint. Időpont egyeztetéshez hívd a 06 70 420 7500 telefonszámot!
A workshop időtartama:
maximum 2 óra
A workshop létszáma:
Kiscsoportos, max. 3 fő
Egyéb fontos tudnivalók:
Egy workshop csomag megvásárlásával csak egy fő vehet részt a workshopon.
A workshophoz tartozó csomagot a webáruházban tudod megvásárolni, ahol a fizetésnél kérlek válaszd az „előre utalást” vagy az azonnali bankkártyás (Barion) fizetést. Csak így tudjuk előre foglalni a helyed a workshopra.
Erre a workshopra jelentkezni a webáruházban a „Dekupázs felsőfokon” workshop csomag megvásárlásával tudsz, amelyet itt találsz:
Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. “cookie”-kat vagy “sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha a “Elfogadom” feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.